![]() | ||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||
Evangélikus (26/233) |
Váci evangélikus templom (Vác) Fotók: Attila, ismertető: Bajkó Ferenc Már messziről megláthatjuk ezt a különleges tornyú evangélikus templomot. Sajnos a jobb homlokzatot sehogy sem tudtuk lefényképezni, hiszen teljesen körbeépítették. A csekély számú váci evangélikusság 1836-ban fejezte ki először szándékát a rendszeres helybéli istentisztelet tarására, a csomádi gyülekezet leányegyháza szerettek volna lenni. Korábban a környék gyülekzeteibe, illetve a váci református gyülekezetbe tartoztak. A kérést a csomádi gyülekezet teljesítette is, évente 8 istentisztelet tartottak Vácott egy bérelt szobában. 1846-ban a pesti (Deák téri) gyülekezt vette át a lelki gondozást, majd 1847-ben önálló gyülekezetté szerveződött. A Duna-parti imaházat 1863-ban kétszintessé bővítették, tetőgerincére tornyot emeltek. Az új templom építésére 1865-ben született határozat, mivel a kicsi imaházat kinőtték a hívek, és ezért gyakran inkább a katolikus templomokba jártak vasárnaponként. Az engedélyeket zökkedőmentesen sikerült megszerzni, a terveket Krempele Edmund készítette el, 1866-ban került sor a felszentelésre. Ugyancsak Krempele tervezte az öntöttvasból készült, lyukacsos toronysisakot, amely sokáig gúny tárgyát keltette Vácott. Az I. világháború után a gyülekezet felkérte Sándy Gyulát egy új sisak készítésére, ám az építész erről lebeszélte őket, mondván, hogy ez idővel a város egyik nagy értéke lesz. S lám, az idő eljött, 1998-ban Vác városa helyi védettségű ipari műemlékké nyílvánította. A romantikus stílusban épült templom észak-déli tengelyű, déli főhomlokzatából félig kilépő, magas, karcsú tornya van, tetején a már említett, lyukacsosan áttört toronysisakkal, annak csúcsán pedig kereszttel. A torony alul négyszögletes, ehhez csatlakozik a tetőtér vonalában a nyolcszögű harangház. A harangok szintje alatti körablakban Luther-rózsát láthatunk. Az oldalhomlokzatok négy egyenlő részre oszlanak, melyeket lizénák választanak el egymástól. Az ablakok mindegyike félköríves záródású. Az északi oldalon alacsonyabb félköríves apszis csatlakozik az épület hajójához. | |||||||||||||||