![]() | ||||||||||||||||
|
|
||||||||||||||||
Református (52/233) |
Rákóczi utcai refomátus templom (Szentendre) Fotók: Attila, szöveg: Bajkó Ferenc Egy nagyon zárt, nagyon erdős, eldugott templom. Sajnos nem jutottunk be, de kintről is nagyon szép volt. A Dunamelléki Református Egyházkerület létrejöttének idején a Felső-Duna vidékén működő kálvinista prédikátorok tevékenysége révén Szentendrén is többen az új hitre tértek, mivel az egyszerű, földműves emberekhez közelebb állt az anyanyelvű igehirdetés, mint a latin misék. A reformáció gyors terjedéséhez még az is hozzájárult, hogy a törökök a katolikus plébánosokat és szerzeteseket jobban üldözték, mint a protestánsok prédikátorait. A presbitérium 1615-ben jött létre. Az egyházközség első írásos említése 1620-ból származik. Lelkészei 1626-tól név szerint ismertek. 1670-ben 181 ref. lakosa volt a városnak. A török kiűzése után az egyre erőteljesebb ellenreformáció lehetetlenné tette a gyülekezeti életet, a reformátusok a közeli Csapdira költöztek. 1796-ban mindössze négy református, akik Pomázra, Szigetmonostorra és Óbudára jártak istentiszteletre. Erősödni csak az 1820-as évektől kezdett ismét az egyház, 1822-től Szigetmonostorról látták el. Istentiszteletek tartására alkalmas helyük sokáig nem épült, egészen 1835-ig Czikora Sámuel, Konta István, Grétzi Sándor és Tornyai Sándor lakásán tartották az alkalmakat, de nem minden vasárnap, hanem csak a nagyobb ünnepeken. 1835-ben a hívek adományából megvásároltak egy épületet a Szamár-hegy tetején, és imaházzá alakították át. 1845-től Pomáz leányegyháza. Az imaházat 1852-ben alakították át. 1913-ban, az önálló egyházközség létrejöttének évében került napirendre, hogy a gyülekezet megvásárolná az akkor már hosszú évek óta elhagyott, pusztulófélben lévő görögkeleti Opovacska-templomot. Megvásárlására Jordán István pomázi birtokos alapítványt hozott létre, ennek bevételéből gyűlt össze az épület megvételéhez szükséges összeg. A templomot az Opovácból menekült szerbek építették, akik a többi szerbbel együtt érkeztek a 17. század végén és a Várdombtól nyugatra telepedtek le. Ahogy a legtöbb szerb közösség, először csak fatemplomot építettek 1692-ben, majd ettől nem messze épült fel kőtemplomuk 1746-ban. Egyes források szerint a mai templom mellett, attól balra állt a fatemplom. 1770-ben nyugati irányban kibővítették az épületet, a torony csupán 1777-ben épült fel. Az anyakönyvezés ettől az évszámtól volt folytonos. Az egyházközség 1900-ban szűnt meg. A református egyház az összes korábbi berendezését eltávolította, és saját istentiszteleti rendtartásának megfelelően alakította ki a belső teret. Ikonosztáza 1748-ban kijevi mester munkái nyomán készült, ez 1913-ban a hercegszántói görögkeleti szerb templomba került. A Belgrád-székesegyháztól pár utcára áll a kelet-nyugat tengelyű templom, mely a város egykor volt szerb ortodox templomai közül a legkisebb és legegyszerűbb. Homlokzati, alacsony tornya 18 méter magas. A torony alatti, kőkeretes, törtíves, szemöldökdíszes bejárat eredeti, 18. századi szárnyakkal rendelkezik, és két lábazatos falpillér veszi közre. A bejárat fölötti ablak könyöklőpárkányos és félköríves záródású. A homorú, íves alaprajzú főhomlokzaton, a toronytól jobbra és balra, illetve torony harangháza alatt egy-egy üres szoborfülkét láthatunk. Beléjük szobrok nem kerültek, mivel a görögkeletiek a 2. parancsolat értelmében nem készítenek faragott képet, azaz szobrot. A torony melletti orompárkányról az 1950-es években távolították el a lángnyelves, rokokó kővázákat. A harangház ablakai félkörívesek, fölöttük órakörök és órapárkány helyezkedik el. A tornyot alacsony sátortető fedi, tetején toronygomb és csillag. Az oldalsó homlokzatokon 3-3 ablak, illetve 18. századi, lépcsős támpillérek húzódnak. Az északi oldalon oldalbejárat nyílik, ami miatt a középső ablak valamivel kisebb a többinél. Érdekes, hogy ötoldalú szentélye szabálytalan alaprajzú, ami arra enged következtetni, hogy egy korábbi templom alapjaira épült. Belseje 22,5 méter hosszú és 7,5 méter széles, 240 ülőhelye van. A tiszta, fehérfalú belsőtér mennyezete négy boltszakaszra oszlik. A torony felöli, egyszerű fakarzaton áll a templom kisméretű, 1 manuálos, 4 regiszteres orgonája, melyet 1903-ban a pécsi Angster József készített a Baranya megyei Patapoklosi református temploma számára. A hangszert 1982-ben vásárolta meg a gyülekezet, és hozták át Szentendrére. Az orgona fölött dongaboltozat húzódik. | |||||||||||||||